Egy orvos ismerősöm – egyébként nem tűnik aberráltnak, sőt gondos családapaként ismeri mindenki – szabatos szado-pornó szinopszissal lepett meg úgy másfél hónapja, melyben valamely egészségügyi miniszterasszony a nagyvilágból a főszereplő. A vázolt forgatókönyvben a kemény ütlegek mellett fontos szerepet kapna egy nagy üveg jegesre behűtött pezsgő, ami pontosan megnevezett pozícióba hozva, a megfelelő pillanatban hangos dördüléssel nyílna ki... Nem is értem, miről lehet szó... Holmi egészségügyérekkel nem is tiszte foglalkozni ennek a blognak, róluk amúgy is épp eleget fantáziál a média...
A szavazósdi valamiért úgy indult, hogy rögtön az első néhány órában befutott pár szavazat elsöprő ingynesség-pártiságról tanúskodik. Nem gondolom, hogy ez a szavazatmennyiség reprezentatív mintául szolgálna, de azért rögtön felötlött a konkrét kérdés: Tehát akkor legyen „ingyenes”?!
A napokban Hegedűs Zsuzsa (a google kapásból kiad mintegy 24ezer hivatkozást, de az index-en van egy – nem túl friss, de tartalmas – topic: http://forum.index.hu/Topic/TopicDescription?t=9145453), az ismert, közismert és elismert szociológus az echotévében szenvedélyesen méltatta az elmúlt évtizedek azon tendenciáját, hogy jelentősen megnövekedett Magyarországon a diplomások aránya, szépen megelőztük pl. Spanyolországot ebben a tekintetben. A statisztikák szerint az 1993-2003 közötti tízéves időszakban a diplomások létszáma hazánkban mintegy másfélszeresére duzzadt, erről szép tanulmányok készültek (pl. http://epa.oszk.hu/00000/00017/00124/pdf/01kertesi-kollo.pdf). Ez fölvet ugyan jónéhány munkaerőpiaci kérdést (és anomáliákat vetít előre), hiszen nem titok az sem, hogy míg a '90-es évek elején 6milliónyi aktív munkavállaló szorgoskodott az ország felvirágoztatásán, addig napjainkra ez a létszám mintegy felére zsugorodott (és ebben az utóbbi 3-4 esztendő igazán nagyot alakított...). Ennek ellenére elég megalapozottnak tűnik egynémely cikk, amelyik azt taglalja, hogy mégiscsak érdemes diplomásnak lenni. Márpedig ha igaz ami ebből kihámozható, hogy a diplomások átlagbére a diplomátlanokénak mintegy 140%-a, akkor feltétlenül egyet kell értenem Hegedűs Zsuzsával. Igaz, nem sikerült maradéktalanul odafigyelnem (a két gyerek mellett csak „félfüllel-félszemmel” követtem a riportot), de annyit azért felfogtam, hogy sokezer tehetséges ember elleni, ez által hosszabb távon nemzet elleni vétek lenne a tandíj bevezetése éppen a jelenlegi gazdasági helyzetben. Számos (és napról-napra egyre több) családnak effektíve az élelmiszerek beszerzése is komoly gondot jelent; nemhogy jövőképe, de még jelenképe is alig-alig van már... Ilyenkor felszínre kerülnek a negatív gondolatok. Sokkal könnyebb kimondani azt, hogy „erre nincs pénz”, mint erőnek erejével kipréselni magából egy olyan víziót, hogy ha a gyereknek felsőfokú végzettsége lesz, akkor legalább az ő jövője biztosított. Nemigen látszik ugyanis, hogy tényleg biztosított. Szinte mindannyiunknak van olyan mérnöki, szociológusi, orvosi végzettségű ismerőse, aki aztán benzinkutassá, takarítóvá vagy házaló ügynökké avanzsált. Ezért aztán igazán kár volt az időt-energiát egyetemen csépelni...
A gondolatsort folytatva aztán könnyen eljuthatunk oda, hogy amennyiben bizonytalan a diplomás elhelyezkedés és ez által kétséges, hogy van-e értelme a meglévő horribilis költségek (kaja, energia, jelzálog, ruházkodás...) mellé még beválallni a tandíjat is, hát bizony tök fölösleges a gyereknek gimnáziumba menni. Gimnáziumba, szakközépiskolába azért megy a nebuló, hogy érettségit szerezve onnan továbbtanulhasson egyetemen, főiskolán, technikumban. Csak az érettségi olyan szinten devalválódott, hogy szinte hátránynak minősül elhelyezkedéskor – amolyan köztes félállapot... Érettségi nélkül viszont oda az általános műveltség...
Különleges probléma (amolyan delicatesse, unicum) a pedagógus-csemeték sorsa. Közhelyszámba megy, hogy a pedagógusok alulfinanszírozottak (szándékom szerint erről még fogok polémizálni a hosszú nyári és csatolt őszi, téli és tavaszi szabadságok tükrében...). A „diplomás minimálbér” fogalma nagyjából arra indította őket, hogy a korábbinál magasabb törlesztő részleteket is be mertek vállalni – tisztelet a kivételnek... A történelem során bármely időszakra visszatekintve azt látjuk, hogy ha más nem is, de a tanító gyereke tanult emberré válik. Ez most némileg inog...
Ha jön a tandíj, az olyan lesz az egzisztenciálisan megnyomorított, egyre lejjebb csúszó (nemrégiben még középosztálynak becézett) embertömeg számára, ami életfogytiglan és azon túl generációkon át ívelve öröklődő büntetés, egyfajta degeneratív kasztosodás, melyben a pillanatnyi anyagi érdek mentén zajló szándékos elbutítás gondolkodni képtelen, manipulálható szavazógépekké silányítja az embereket.
